Agyrázkódás utánpótlássportolóknál
Növekvő előfordulási gyakoriságuk és esetenként súlyos következményeik miatt külön is tárgyalnunk kell a fejet ért traumákat. Az agyrázkódás , ami az egyik leggyakoribb gyermekkori sérülésforma, hirtelen biomechanikai erőbehatás okozta agyi károsodást jelent. Leggyakrabban a fejet és a nyakat érő direkt trauma következtében alakul ki összefejelés, összeütközés vagy a fejet-arcot-nyakat ért rúgás, ütés hatására.
A fejsérülés azért veszélyes, mert az agyat zárt, csontos koponya veszi körül, s bár a csontos tok mechanikai védelmet ad, tágulni nem képes, így az agy sérülése, duzzadása esetén olyan nyomásfokozódás alakulhat ki, ami életfontosságú agyi területek működését veszélyeztetheti. Azt is lényeges megjegyezni, hogy a nagy erejű fejsérülés társulhat a nyaki gerincszakasz sérülésével, és ez a mozgásért felelős gerincvelői leszálló pályák károsodása miatt szintén életveszélyes vagy maradandó következményekkel járhat.
A sportoló gyermekek fejsérülésének gyakorisága az elmúlt évtizedekben mind a szabadidős, mind a versenysportban növekvő tendenciát mutat. Fejsérülések gyakrabban következnek be versenyen, mérkőzéseken, mint edzéseken, hiszen ha nagyobb a tét, a kockázatvállalás is megnő (Marar). A veszélyes sportágak közé tartoznak az amerikai foci, a lacrosse, a labdarúgás, a jégkorong, a kosárlabda és az ökölvívás (Rosenthal).
A leányok ugyanabban a sportágban gyakrabban szenvednek el fejsérülést, mint a fiúk, aminek egyszerű statisztikai magyarázata is lehet, ugyanis ők gyakrabban fordulnak orvoshoz. A felnőttek körében a nők gyakoribb fejsérülését egyértelműen a vékonyabb nyakukkal, következésképpen gyengébb nyaki izomzatukkal magyarázzák, amivel nehezebben tudják tompítani a fejet ért direkt erőbehatást. Ha leánygyermekről van szó, ezt még tovább rontja az az alkati sajátosság, mely szerint a gyermekek fejének tömege a testükhöz viszonyítva nagyobb, mint a felnőtteké. Több kutató is vizsgálja azt a feltételezést, hogy a nyakizmok erősítő edzése és tudatos kontrollja mérsékli a fejelés okozta erőhatást, ezzel a prevenció hatékony eszköze lehet (Eckner).
Szigorú nemzetközi ajánlás rendelkezik a felnőtt sportolók agyrázkódásának akut ellátásáról, diagnosztikai lépéseiről, kezeléséről és a sportba való visszaengedésükről (McCrory). Gyermekek esetén az általános, evidencia alapú szakmai irányelvekre hagyatkozunk (Halstead).
Az agyrázkódásgyanús fejsérülés után haladéktalanul be kell fejezni a fizikai aktivitást, még abban az esetben is, ha tétversenyről van szó. A csapatorvosnak egyszerű tájékozódó kérdésekkel és az idegrendszer gyors primer vizsgálatával kell felelős döntést hoznia ebben a kérdésben. Az emlékezetkiesés, a meglassult mozgás- vagy beszédtempó, az egyensúlyzavar és az agresszív viselkedés súlyos sérülésről árulkodhatnak. A sportoló például nem tud határozottan válaszolni olyan egyszerű kérdésekre sem, hogy ki az ellenfél, vagy mi a mérkőzés állása. Ha ezek a tünetek fennállnak, a versenyt vagy mérkőzést nem szabad folytatnia, és a pályát vagy ringet azonnal el kell hagynia!
Gyakorlati szempontból a fejsérülések két súlyossági fokozatát különböztethetjük meg. Enyhe esetekben a primer károsodás hirtelen kialakuló, rövid ideig tartó agyi funkciózavart okoz, ami akár a tudat teljes elvesztésével is járhat. Az idegrendszer működészavara ilyenkor többnyire átmeneti: perceken, órákon belül teljes tünetmentesség alakulhat ki, de a sportoló nem mindig emlékszik vissza a történtekre. Szerencsére jóval ritkábban találkozunk súlyos szöveti károsodással, koponyaűri vérzéssel vagy agyi vérellátási zavarral. Mivel azonban nem áll rendelkezésünkre olyan módszer, amivel egyértelműen ki lehetne zárni a szövődményes agykárosodás lehetőségét, ezért a fejsérült gyermekek ellátásában a leghatékonyabb diagnosztikai és kezelési módszer a nyugalomba helyezett gyermek intézeti megfigyelése. Igen enyhe esetekben a körülmények mérlegelése után megengedhető az otthoni megfigyelés is; ennek eldöntése az ellátó orvos feladata.
Mindig alarmírozó azonban a helyzet, ha a tudatzavar nem szűnik meg, azaz a gyermek aluszékony, vagy furcsán viselkedik, bármilyen elhúzódó vagy romló szubjektív panasza van (leggyakrabban fejfájás, hányinger, látászavar), feltehetően nagy energiájú ütés érte, a fején sérülés nyoma látható, vagy a közeli előzményében korábbi fejsérülésre derül fény.
A nyugalom biztosítása nemcsak fizikailag jelent pihenést, hanem tartózkodni kell a kognitív terheléstől is: az olvasástól, tévénézéstől, videojátékoktól, az elektronikus kijelzők használatától. Ma már egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a túlzott inaktivitás és az indokolatlan megszorítások is hosszabb felépülést okoznak (Brown). Ezért 24 - 48 óra után, teljes tünetmentesség estén engedhető minimális aerob terhelés, könnyű séta (Leddy), és az elektronikus eszközök is csak akkor kerülendők, ha fényérzékenység áll fenn, vagy ha a használatuk panaszokat provokál.
Bár a felépülés dinamikájában jelentős egyéni különbségekkel találkozhatunk, a gyermekek zöme 1 - 4 héten belül maradéktalanul meggyógyul.
Az iskolai munkába is fokozatosan érdemes visszatérni, kezdetben még kisebb terheléssel, és nem szerencsés, ha a tanórák után a gyermek még hosszasan a házi feladatával foglalkozik, elég időt kell hagyni neki a pihenésre. A testnevelésórák alól viszont mindenképpen fel kell menteni. Ennek az a magyarázata, hogy az idegrendszer a sérülés utáni ún. "ablakperiódusban" fokozottan sebezhető, így az újabb koponyatrauma akár súlyos, fatális következményekkel járhat, és a felépülés is sokkal hosszabb időt vesz igénybe.
Vajon mikor nevezhető már biztonságosnak az edzéseken és a mérkőzésen való részvétel? A felnőttekhez képest általában is több időt igényel a gyermekek felépülése, ezért sokkal konzervatívabb szemléletre van szükség. A fiatal versenysportolók edzésbe való visszatérésének (RTP) általános szempontjai a következők (Aubry). Ha a mindennapi tevékenység már nem okoz panaszt, megkezdhető a könnyű aerob terhelés (séta, szobakerékpározás), de erősítő gyakorlatok még nem végezhetők. A következő lépcsőben tovább növelhető az aerob terhelés, megkezdhető a könnyű futás vagy akár a sérülésveszéllyel nem járó sportspecifikus terhelés is, de a kontaktus továbbra is tilos. A következő szakaszban el lehet kezdeni a rezisztenciatréninget, a labdakezelést. Ha már az orvosi vizsgálatok is bizonyítják az egészségügyi alkalmasságot, megengedhető a korábbi megszokott edzésterhelés. A sérülés előtti állapotra jellemző kondicionális képességek birtokában a megfelelő sportági teljesítmény és motiváció elérésével a mérkőzésen való részvétel is biztonságos. Általános elvként elmondható, hogy egy napon csak egy terhelési lépcsőt szabad átlépni, ezért a kezdeti 24 - 48 órás teljes pihenést is figyelembe véve minimum egy hét a visszatéréshez ajánlott kivárási idő.
A panaszok, tünetek ismételt megjelenése arra utal, hogy nem problémamentes a gyógyulás, ilyenkor szigorúan le kell állítani a terhelést, és csak 24 órás tünetmentesség után szabad újra sportolni. Egyes szerzők a nagy rizikójú csoportokat további óvatosságra intik, és az egyes terhelési lépcsőket még lassabb ütemben javasolják emelni. Ebbe a veszélyeztetett csoportba sorolják a 13 évesnél fiatalabb gyermekeket, továbbá azokat, akik már többször szenvedtek fejsérülést, akiknek a tünetei elhúzódóak voltak, és azokat, akik eleve nagy ütközésveszéllyel járó sportban szerepelnek.
Szólnunk kell még a megelőzés lehetőségeiről. A megelőzés legfontosabb eszköze az edukáció. A sportolók, a szülők, a sportszakemberek oktatása elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a fejsérülések száma csökkenjen, illetve a már bekövetkezett sérülésekből szövődmények nélkül, teljes legyen a felépülés. A sportszervezetek részéről a sportági szabályok módosítása is hasonlóan hatékony eszköz. Egyes tengerentúli, gyermekek részére rendezett labdarúgóligákban 11 - 12 éves életkor alatt tiltják a fejelést, amivel elsősorban a fejsérülések számát szeretnék mérsékelni.
A speciális védőeszközök bevezetését széles körű tudományos kutatások előzik meg, amelyek eredménye azonban nem egységes. Kiderült, hogy egyes sérüléstípusok kimenetelét javítják, másoknál viszont kifejezetten növelik a rizikót ezek az eszközök.
A bukósisak védő szerepe minden kétséget kizáróan bizonyítható az amerikai fociban, akárcsak a lesiklás, a snowboard, a lacrosse sportágakban és a szabadidős kerékpározásban, a jégkorongban viszont a nagy erejű ütközések esetén nem kellően hatékony (Halstead). A puha fejvédő hatékonyságát az ökölvívásban mindmáig vitatják, a labdarúgásban is csak a fejelés és fejet ért ütések következményeit enyhíti. Súlya miatt - mivel a fejet érő csavaróerőt növeli - viszont nyaki gerincsérüléseket okozhat. A védőeszközök nyújtotta biztonság sokszor a játékosok kockázatvállalását, agresszív magatartását is ösztönzi (Withnall). Az elmúlt évtizedben a sporttudomány és a média is kiemelten foglalkozik a fejet ért ismétlődő mikrotraumatizáció, azaz a fejelés potenciális, hosszú távon az agyszövetet károsító hatásával (chronic traumatic encephalopathy - CTE). Ismeretes, hogy az ökölvívók degeneratív idegrendszeri elváltozásainak, a demenciának megnő a valószínűsége, a motoros és a kognitív funkcióik pedig hanyatlanak. Egyes kutatások elhunyt demens labdarúgók agyszövetének szövettani vizsgálatával hasonló eredményre jutottak, mások ezt nem tudták bizonyítani. Mindenképpen újabb vizsgálatokra és további nyomon követésre van szükség, hogy biztos választ kapjunk arra a kérdésre, vajon hosszabb távon káros-e a fejelés?
sportorvos.hu