HÍREINK

Az edzések mellett Emericus felkészülési tornán folytattuk a bajnokság előtti munkát U15-ös korosztályú játékosainkkal. A folyamat során új csapatot építünk és az új játékszabályokat tanuljuk. Köszönjük a csapatok lelkes és odaadó munkáját! Hajrá, DKLSN!

A heti menetrendben - az edzések mellett - ezúttal is lesznek hétvégi programok, melyek több korosztályunkat érintik. A részletes időpontokról, helyszínekről és résztvevőkről az alábbi táblázatból tudtok tájékozódni.

Még az iskolai időszak megkezdése előtt, a nyári szünet végén lazítottunk kicsit. A jó hangulatú program Leányfalun zajlott, a tábori pillanatokat GALÉRIA menüpontunkban lehet megtekinteni. Kellemes böngészést kívánunk!

2025. szeptember 12-én a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kara ad otthont a konferenciának, melyen többek között előad Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke, valamint Andrija Gerić, sportpszichológus, olimpiai bajnok röplabdázó. A teljes program a szövetség honlapján található.

A heti menetrendben már az új csoportbeosztásokkal kialakított teremedzések szerepelnek, továbbá hétvégi programunk is lesz. A részletes időpontokról, helyszínekről és résztvevőkről az alábbi táblázatból tudtok tájékozódni.

Ma este 21:30-kor újra Vollé Magazin az M4 Sporton! Ha lemaradnál róla, ne aggódj, a mediaklikk.hu oldalon bármikor visszanézheted a legfrissebb, röplabdával kapcsolatos témakörben készített adást.

Az U20-as Európa-bajnokságon Munkácsi Réka, klubunk játékosa volt az egyik versenyző, aki képviselte Magyarországot. A hölgyeknél a Zolnai/Munkácsi kettős elvesztette a döntő szettet 15:13-ra a 9. helyért vívott mérkőzésben, ezzel pedig a 13. helyen végeztek, de óriási sikerként könyveljük el, hogy a mi játékosunk vett részt egy ilyen rangos...

A heti menetrendben ezúttal teremedzések szerepelnek, melyek során az idei szezonra való felkészülés zajlik, illetve Leányfalun és a Lupa Beachen napközis tábort tartunk. A részletes időpontokról, helyszínekről és résztvevőkről az alábbi táblázatból tudtok tájékozódni.

A Magyar Röplabda Szövetség a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával életre hívta a Sportolói Bizottságot, amely a játékosok érdekeit képviseli majd a legmagasabb szintű döntéshozatalban is. Az elnöki posztra a Főtitkár Märcz Mirát javasolta, akivel az MRSZ honlapján egy interjút is olvashattok! Ez a lépés a röplabdázók bevonásával újabb mérföldkő...

Folytatódnak teremedzéseink, egyelőre Szentendrén, majd az utolsó héten Leányfalun. A tréningek mennyiségét több tényező is befolyásolhatja, az ezzel és a messenger csoportok kialakításával kapcsolatos információkat az alábbi táblázatban találjátok.

Mostantól lehet jelentkezni! 4 szintből álló képzési rendszer első lépcsőfoka. MRSZ licensz kiváltására és hazai munkavállalásra is alkalmas tanúsítvány. Az alapszint az U15 és az alatti korosztályok képzésére fókuszál. A tananyag 2/3-a röplabda-specifikus, neves hazai edzői csapat dolgozta ki. Otthon feldolgozható elméleti tananyag, havi...

A hétfő esti Lelátó című műsor vendége Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke volt. A beszélgetésben szó esett a női válogatott sorozatban hatodik Eb-kvalifikációjáról, a férfiválogatottról és a sportág hazai jövőképéről is, ezt követően egy rövid portré mutatta be Németh Anettet. Teljes anyag: