Minitorna Leányfalun

2021.01.18

Tegnap hat csapatos mini tornát rendeztünk Leányfalun, a résztvevők két csoportban versenyeztek egymással. Bánhidi Viktória beszámolója:

- Sajnos az utóbbi időben nagyon meccshiányosak voltunk az U13-as lányokkal, ezért is örültem a lehetőségnek, hogy megkaphattuk a termet szombaton reggeltől kora délutánig, köszönet az edző kollégáknak! "A" csapatunk először a Delta együttesével csapott össze: a lányok jó hozzáállással, játékra éhesen léptek a pályára, végig magabiztosan az irányításuk alatt tartották a meccset, így győzelemmel kerültek ki a találkozóból. A második mérkőzést az UTE csapatával játszottuk: az első szett nagyon dinamikus, izgalmas játékot hozott, mindkét részről gyors, helyezett szervák, erős ütések, jó mezőny munka (öröm volt nézni), szorosan, de sajnos elveszítettük. A következő szettben a lányok nem törtek össze, ha lehet még nagyobb lelkesedéssel és még tudatosabban játszva egyenlítettek. Ez a jó mentalitás megmaradt a harmadik, döntő játszmában is. Nagyon örülök a látottaknak! Jó hangulatú és iramú mérkőzésen, megérdemelten győzték le a lányok az UTE csapatát és így az első helyen végeztek! "B" csapatunk is két mérkőzést játszott, náluk főként a tapasztalatszerzés volt a cél, a helyezkedés, a három érintés kijátszása. Tőlük is nagyon ügyes dolgokat láttam, remek nyitásokat, pontos fogadásokat, okos megoldásokat. Sikerült szettet nyerniük és szoros meccset játszani a Delta "B" csapatával és a Dunakeszi csapata ellen is igyekeztek minél több pontot gyűjteni! Ők a harmadik helyezést érték el. Gratulálok mindkét csapatnak! Köszönöm a segítséget Nagy Gabinak és a rengeteg segítőnek!

Végeredmény:

A csoport
1. Dunakanyar "A"
2. UTE
3. Delta RSE "A"

B csoport
1. Delta RSE "B"
2. Dunakeszi
3. Dunakanyar SE "B"