OMB-fordulón jártunk
- A hétvégi OMB fordulón két meccset játszottunk: az elsőt az MTK-Budapest, a másodikat a LINAMAR-BRSE csapata ellen. Az MTK elleni első szettben kicsit későn ébredtünk és hagytuk, hogy az ellenfél néhány perc alatt tetemes előnyhöz jusson. Lassan találtunk csak magunkra és ezt a hátrányt már nem tudtuk ledolgozni. A második szettől feljavult a játékunk és ha a meccset nem is, de a harmadik szettet jó játékkal sikerült megnyernünk. A BRSE csapatával izgalmas, fordulatos meccset játszottunk, az 1-1 utáni döntő szettben fej-fej mellett haladtunk, de a végjátékban néhány ponttal alul maradtunk. Az eredmény nem tükrözi a játék képét, az első szett kivételével nagyon mozgalmas, jó játékot produkált a csapat, csak megdicsérni tudom őket! Újabb szuper minis játékost avattunk, most már hárman próbálhatták ki magukat az OMB-n a kicsik közül. A különdíjat most Piros Janka érdemelte ki. Gratulálok mindenkinek, szép volt lányok! Köszönöm a sok segítséget az idősebb játékosoknak Uracs Annának, Tűzkő Blankának és Solymosi Rozinak! Folytatás május 8-9-én. - foglalta össze a tapasztalatokat Bánhidi Viktória.
Eredemények:
MTK-Budapest-Dunakanyar SE 2:1
LINAMAR-BRSE-Dunakanyar SE 2:1
Helyezések:
1. LINAMAR-BRSE
2. MTK-Budapest
3. Dunakanyar SE