Sok értékes győzelmet zsebeltünk be a hétvégén
Az U18-as bajnokságban az 'A' keret azzal a célkitűzéssel vágott neki a munkának, hogy elérje a II.o. Közép csoportjában a november 28-án esedékes osztályozó tornáján való szereplés jogát. Ehhez a csoport első két helyén kell végezni, így különösen nagy jelentőséggel bírt a szombaton, a Vasas otthonában lejátszott két mérkőzés, hiszen a tabella eddig veretlen, első három helyezettje csapott össze. A mieink az MTK ellen léptek először pályára, és koncentrált, jó színvonalú játékkal lepték meg fővárosi riválisukat. Az első két szettben sikerült nagyobb előnyre szert tenni, amit aztán a helyenként akadozó nyitásfogadás miatt az MTK csökkenteni tudott a szettek végére, de 50 perc játék után 2-0 állt a kijelzőn. A harmadik szettben eljött a legnagyobb mélypontja a meccsnek, ahol az ellenfél már 23-18-ra is vezetett, de a csapat nem adta fel, előbb egyenlített, majd 24-23-nál mérkőzéslabdája is volt, amit az MTK hárított, végül nagy csatában szépíteni tudott. A negyedik játékrészben aztán sikerült stabilizálni az alapjátékot és gyorsan nagy előnyt kiépíteni, ami ugyan fogyni kezdett a végére, de a csapatnak helyén volt a szíve, és 3-1-re le tudta zárni az igen fontos találkozót. A nap másik mérkőzésén a listavezető Vasas Kék ellen már mindenkinek játéklehetőséget adott Nagy Attila vezetőedző, így egy szoros első szett után két simább győzelemmel nyerte a Vasas a meccset.
Ezzel a csapat a tabella második helyén várja az alapszakasz utolsó, hazai rendezésű fordulóját, ahol november 15-én a saját kezében lesz a sorsa, két győzelem megszerzése kell majd a biztos osztályozós hely eléréséhez.

U18 II. osztály, közép csoport alapszakasz - 3. forduló
DKLSN/A - MTK Budapest 3-1 (23,19,-25,18)
DKLSN/A - Vasas/kék 0-3 (-23,-12,-17)
DKLSN: Benes Boglárka, Bodor Boglárka, Czabai Dóra,Gergelyi Viktória, Gyürk Sarolta, Háromi Hanga,Kardos Csilla, Landman Kincső, Mester Fanni, Munkácsi Julianna, Szabó Noémi, Wildner Boglár
vezetőedző: Nagy Attila, edző: Krachler Réka
Nagy Attila értékelése:
"Azt hiszem, ma a tét kicsit rányomta a bélyegét a játékunkra, hiszen most először volt győzelmi kényszer a csapaton. Kiválóan és helyenként erőtől duzzadóan kezdtünk, és játszottunk az első meccs első két szettjében, azonban már ekkor is akadtak gondjaink a nyitásfogadással. Hagytuk feltámadni az ellenfelet többször is ezen a találkozón, de a végén helyén volt a csapat kohéziója, és az akarati tényezők is, így megszereztük a szezon egyik legfontosabb győzelmét. A második meccsen mindenki kapott játéklehetőséget, illetve pihentetni is tudtam azokat, akik kicsit nagyobb terhelésnek voltak kitéve a héten. Két hét múlva még jobban, koncentráltabban kell játsszunk, hogy hazai pályán el tudjuk érni az első rész célkitűzésünket. Gratulálok a csapatnak!"
U18 III. osztály, közép csoport alapszakasz - 3. forduló
DKLSN/B - Kispest 3:0 (14,10,17)
DKLSN - TF 3:2 (-28,23,-22,23,8)
DKLSN: Fábry Borbála, Almádi Olívia, Kiss Megara, Rutai Szonja, Papp Anna, Hives Annaliza, Rostás Kira, Vadász Berta
Kása Enikő értékelése:
"Az első meccset a tabella utolsó helyezettje ellen játszottuk, ahol egy felszabadult, mondhatni sima győzelmet arattunk. A második meccsen egy maratoni szettel kezdtünk, ahol a pontok alakulásához nem sokat tudtunk hozzátenni sajnos. A szettveszteség viszont szerencsére nemhogy kedvünket szegte, hanem egy teljesen más dimenzióba kapcsoltunk. Elkezdtünk csapatként működni, taktikailag helyre raktuk az irányokat, és a védekezésünkben nem volt elveszett labda. Az ellenfelünk is jól játszott, de rendkívül sok saját hibájuk volt, amit mi a megfelelő pillanatokban kihasználtunk, ezért teljesen megérdemelten győztünk."

U14 II. osztály ,közép csoport alapszakasz - 3. forduló
DKLSN/A - KSE 3:1 (26:24; 25:19, 21:25; 25:21)
DKLSN/A - Kispest 3:0 (25:20, 28:26, 25:14)
DKLSN: Cserny Réka, Deli Lia, Kalmár Liza, Kisházi Lilla, Krakkó Stefi, Molnár Franci, Sebestyén Kamilla, Tóth Anna, Varga Lilla
Bánhidi Viktória értékelése:
"U14/A csapatunk az őszi szünet után folytatta szereplését a mini bajnokságban. Ezúttal a KSE és a Kispest csapataival mérkőztünk meg. Az első mérkőzésen nehezen vettük fel a játék ritmusát, amikor sikerült néhány pontos előnyt szereznünk, hamar visszahoztuk figyelmetlenségeinkkel ellenfelünket a játékba. Emiatt a szett végjátéka nagyon szorosan alakult (26:24). A következő szettekben már nyugodtabban, kevesebb hibával játszottunk. Bár a harmadik szettet elveszítettük, a mérkőzést sikerült 3:1 arányban megnyernünk. A Kispest csapata ellen sokat javult a játékunk és 3:0 arányban megszereztük a győzelmet. Gratulálok a csapatnak! Folytatás 11.14-én."

2026. november 1-jén hazai környezetben léptünk pályára az U14/B csapattal a szezon harmadik tornáján. Az őszi szünet és a Mindenszentek miatti hosszú hétvége sajnos rányomta a bélyegét a keretre, több hiányzónk is volt ezen a napon. Az első mérkőzést a Dunakeszi együttesével játszottuk. Az első sorunk kissé megilletődve, sok saját hibával kezdte a találkozót, ami meglátszott az eredményen is. A második sorunk viszont hatalmasat küzdött: az ellenfél szettlabdáját hárítva, igazi karaktert mutatva fordította meg a felvonást, amivel sikerült kiegyenlítenünk. A döntő, harmadik szettben sajnos már nem tudtunk újítani, így végül vereséggel hagytuk el a pályát. Egy mérkőzésnyi pihenő után következett a második összecsapásunk. Ellenfelünk az eddig még nyeretlen Börzsönyi Betyárok gárdája volt. A papírformának megfelelően, végig magabiztosan koncentrálva, mindhárom szettet kézben tartva nyertük meg a mérkőzést.
U14 III. osztály, közép csoport alapszakasz - 3. forduló
DKLSN/B - VSD/B 1-2 (15-25 26-24 19-25)
BBSE - DKLSN B 0-3 (14-25 16-25 13-25)
DKLSN: Mihálszki Nóri, Bencsát Emilia, Bencsát Laura, Császár Cloé, Fehér Anna, Zegrean Olivia, Rudolf Panna, Varga Emese
Herr Zsuzsanna értékelése:
"A mai napnak is megvoltak a maga pozitívumai és negatívumai. Örömteli volt látni a látványos mentéseket, a hosszú, küzdelmes labdameneteket és az okos támadásokat. Ugyanakkor a hibákból is tanulnunk kell: még mindig túl sok a rontott nyitásunk, és a pályán belüli kommunikáción is jócskán van mit javítani. Ezekre a jövőben kiemelt figyelmet fordítunk az edzéseken. Dolgozunk tovább, hiszen két hét múlva a BVSC vendégeként zárjuk az alapszakaszt!"

NB II férfi, alapszakasz - 1. forduló
SZESE - DKLSN 1:3 (23; -16; 20; 23)
DKLSN - Gyöngyösi RSE 3:0 (24;19;18)
DKLSN: Pejtsik Botond András, Somlói Filip Ádám, Molnár Viktor Makoto, Lendvay Zsombor Attila, Éliás Balázs, Csillag Gergő Zsolt, Bíró Mihály, Stefanek Magor, Fekete Márton, Dobovics Gergely, Nagy Boldizsár Samu, Erdős Levente, Iharosi Csongor
Batári Zsombor értékelése:
"A hétvégén két mérkőzésen lépett pályára csapatunk, az UNI-Győr SZESE és a Gyöngyösi RSE ellen. Mindkét találkozóról győztesen térhettünk haza, így eredményes hétvégét zártunk. A mérkőzéseket a tudatos játékra való törekvés jellemezte, ugyanakkor a játékrendszerünkben még érezhető volt némi bizonytalanság. Nyitásaink teljesítménye hullámzóan alakult, de támadásban ponterős és eredményes játékot mutattunk. Fontos szempont volt, hogy a keret minden tagja lehetőséghez jusson. Szeretnénk, ha a bajnokság során minden játékos megfelelő mérkőzéstapasztalatot szerezhetne és folyamatosan fejlődhetne. A két találkozó nemcsak két győzelmet, hanem értékes tapasztalatokat is hozott számunkra. Láttuk, mely területeken működünk jól, és azt is, hogy miben kell még előre lépnünk a folytatásban. Gratulálunk a csapatnak a hétvégi teljesítményhez, dolgozunk tovább!"
