Szakmai tanulmányút Isztambulban

2026.03.16

A Magyar Röplabda Szövetség képviselői, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet munkatársa, valamint klubdelegáltak - köztük Batári Csaba részvételével - szakmai tanulmányúton jártak Isztambulban március 6–10. között. A résztvevők a helyszínen tekinthették meg a török élvonal két rangadóját – a Vakifbank–Aras Kargo és a Galatasaray–Eczacıbaşı mérkőzéseket –, emellett egy U15-ös női találkozón a fiatal tehetségek játékába is betekintést nyerhettek.

A látogatás során a török első osztályban szereplő Beşiktaş csapatánál szakmai egyeztetésekre is sor került: Lorenzo Micelli vezetőedzővel, Maurizio Negro erőnléti edzővel és Daris Amadio másodedzővel mérkőzési szituációkról, statisztikai elemzésekről és az erőnléti munka módszereiről beszélgettek. A delegáció találkozott Pádár Krisztiánnal is, aki a İstanbul Gençlik Spor Kulübü csapatát erősíti. 

Az isztambuli út nemcsak szakmai tapasztalatcsere volt, hanem egy potenciális közös út kezdete is, mind a Sportintézettel, mind a külföldi szakemberekkel való együttműködésben, erősítve a nemzetközi kapcsolatokat és a sportdiplomáciát.

mrsz.hu