HÍREINK

Elérkeztünk az idei év utolsó hónapjához, lássuk december első hetének eseményeit. A hétvége pénteken fiú Budapest bajnoki mérkőzéssel indul, ezt követően szombaton és vasárnap Ob-fordulókon lépünk pályára az ország különböző részein. Az alábbi táblázatban minden részletes információ megtalálható:

Ma van advent első vasárnapja, a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. Gyújtsuk meg együtt az adventi időszak első gyertyáját!

Újabb érmet szereztünk a vasárnapi U14-es strandröplabda versenyen: ezúttal bronzérmet nyert az Almádi Viki-Kisházi Lilla párosunk! Szép volt lányok, gratulálunk a jó eredményhez!

Az MRSZ Sportolói Bizottsága elindította sportolói kérdőívét, hogy közösen formálhassuk a magyar röplabda jövőjét. Mondd el a tapasztalataidat, oszd meg a véleményed és segíts, hogy együtt még jobbá tehessük a sportágunkat! A kérdőív linkjét kérd az egyesületed vezetőitől!

Megrendezték a CEV éves kongresszusát, melyen Vatai Gabriella, elnök és Nagy Kornél, nemzetközi igazgató képviselte Magyarországot. Ez volt az Európai Röplabda Konföderáció új elnökségének első kongresszusa, amelyen részt vett Fabio Azevedo, a FIVB elnöke is – ezzel is jelezve, hogy a két szervezet a jövőben szorosabb együttműködésre törekszik.

Eseménydús hétnek nézünk elébe, programokban ezúttal is bővelkedni fogunk! Szerdán fiú Budapest-bajnoki mérkőzést játszunk Szentendrén, szombaton U13A csapatunkra osztályozó vár, míg U13-as és U15-17-es korosztályban DKLSN Kupa lesz a program, vasárnap pedig Ob-fordulón lépünk pályára Budapesten és U17-es fiú osztályozót játszunk Tahiban. Íme, a...

A mai napon ünnepélyes keretek között, a Magyar Röplabda Szövetség székházában aláírta stratégiai együttműködését 11 magyar röplabda klub, amelynek célja a fiú röplabda fejlesztése, a sportág utánpótlásának megerősítése és a sportág hosszútávú felvirágoztatása.

Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár megtartotta idei évértékelőjét Keszthelyen, melyet azért hívtak életre, hogy a sportirányítás részéről személyesen számoljanak be az elért eredményekről és bemutassák a jövőbeli terveket. A rendezvény mára azonban túlnőtt eredeti célján, és minden eddiginél magasabb résztvevői létszámmal zajlott.

A mérkőzések sorozatát már csütörtökön megkezdjük, a héten első alkalommal fiú Budapest Bajnoki forduló lesz a fővárosban, U13-as korosztályunk pedig edzőmérkőzést játszik Dunakeszin. Szombaton U12-es játékosaink Ob-fordulón lépnek pályára Gödöllőn, míg U20-as leányaink Nyíregyházán fognak küzdeni a feljutásért. Részletes információk a táblázatban!...

Kedves Sportolók, Sportszülők, Edzők, Testnevelők, Sportvezetők, Pszichológusok, Sportpszichológusok! Ezúttal programajánlóval érkeztünk: a IV. Magyar Sportpszichológiai Konferencia címe "Krízis a sportban - vedd komolyan!", mely 2025. november 20-21 -én kerül megrendezésre Veszprémben.

Manók Tahiban

2025.11.11

Hétvégén legfiatalabb korosztályunk is pályára lépett, kis manóink Tahiban játszottak. Az eseményről ezúttal képes beszámolóval jelentkezünk, ami honlapunk galériájában található. Kellemes böngészést kívánunk!

Sűrű programunk lesz ezen a héten is, játékosaink pályára lépnek majd két alkalommal Szentendrén, illetve Tahiban és Budapesten is. A részletes információk az alábbi összegzésben olvashatók: