A bajnokság átalakításáról is tárgyalt az elnökség

Október 30-án tartotta első személyes részvételű ülését a Magyar Röplabda Szövetség újonnan megválasztott elnöksége, amely a visszajelzések ellenére, a járványhelyzet miatt nem lehetett teljes: végül két tag online vett ezen részt.
Kitértek az elnökségi tagok feladatkörére is, melyet a véglegesítést követően a tagszervezetek felé is elküld majd az MRSZ. Az ülésen dr. Kovács Ferenc elnök kijelölte az MRSZ alelnökét Ancsin Ildikó személyében, aki a megbízást elfogadta. Szó esett a regionális személyi kérdésekről: a vezetők mellett a regionális utánpótlás-referensek kérdésköréről is vitáztak a tagok, amelyben végleges döntés november 15-ig születik.
Döntöttek a 2021-ben esedékes hosszú távú stratégiai terv megalkotásának szükségességéről, melybe külső szakértőket is bevonnak és amely széleskörű röplabda-társadalmi egyeztetés után kerül majd kidolgozásra.
Tagi felvetésre az elnökség egyeztetett az MRSZ kommunikációjának fejlesztéséről, melyről konkrét elképzelések mentén a következő elnökségi ülésen döntenek. Tájékoztatást kaptak a tagok a központi szövetségi online-közvetítési felületről. Célegyenesben van az MTVA-val megkötendő szerződés is, melynek irányelveiről is megegyeztek. A jogdíj várható emelkedésének köszönhetően a tervek szerint a klubok irányába is osztanak majd ebből, amelynek módját később dolgozzák ki.
hunvolley.hu