A múlt hétvégi OMB 8. fordulón három mérkőzést játszottunk

2022.05.04

A jászberényi NBARA 1. csapata ellen kezdtünk. Az első szettet kissé megint túl izgultuk, de a másodikban már sikerült megnyugodnunk és vissza tudtunk jönni a meccsbe. A harmadik szettben fej-fej mellett haladtunk, de a végén sajnos nem sikerült feltenni az i-re a pontot, így a játékot az ellenfél csapata nyerte. A folytatásban a Kispest SE A következett. A szorosan elveszített mérkőzés után a lányok nem törtek össze és higgadtan, okosan, jól helyezkedve játszottak, aminek az eredménye egy nagyon szép győzelem lett! Az utolsó (harmadik) meccsünkre az UTE ellen már nagyon fáradtan léptünk pályára, nem tudtunk megújulni, erőre kapni se mentálisan, se fizikailag, elsősorban ezért ment el a meccs. Ennek ellenére gratulálok a csapatnak, mert az első két mérkőzésen nagyon szépen játszottak!

A csapatok között körbeverés alakult ki, és sajnos mi kerültünk ki belőle vesztesen. Összesen két ponttal csúsztunk le a dobogó harmadik fokáról!

Sebaj majd legközelebb, szép volt lányok! Folytatás május 8-án vasárnap Leányfalun.

1. UTE

2. Kispest SE-A

3. NBARA 1.

4. Dunakanyar LSN