A tanulási, viselkedési zavarok több mint 80%-a ide vezethető vissza

A mozgás, a sport, ami eddig természetesnek tűnt - nem is gondoltam volna, hogy ezzel a témával is foglalkoznom kell. De, tapasztalatom azt mutatja, hogy nagyon fontos dologra tapintottam rá.
Többször foglalkoztam már a felgyorsult világunkkal, azzal, hogy a megismerhető és főképpen megismerni szükséges információ, tudás közül mit is válasszunk ki, hogyan rangsoroljuk őket. Ezért néha pont a legfontosabbak felett siklunk át!
Ne felejtsük!
Az ember a tudását nem tudja átörökíteni, "csak" megtanítani!
Pontosan ezért nem hibáztatom a szülőket/pedagógusokat, ha nem tudnak időben reagálni e változásokra. Viszont a sport, a mozgáskultúra kialakítása az egyik ilyen alapvető és egyben legfontosabb terület, mely az utóbbi időben egyre jobban háttérbe szorul.
Mert mi volt 20-30, de még 10 évvel ezelőtt is?
Nyugodtan engedtük ki gyerkőceinket játszani, labdázni, "bandázni"!
És mostanra odajutottunk, hogy mindez nagy veszélyekkel jár. Figyelmeztet nap mint nap a média, a közösségi platformok!
Vagyis!
Észre sem vettük, de természetes féltő, óvó reakciónk miatt kimarad a gyerkőcöknél az egészséges alapmozgások, mozdulatok megtanulása. Ezért sajnos nem a megfelelő ütemben és időben történik meg az elsajátítás, ha egyáltalán valaha is megtörténik.
Pedig!
A tanulási, viselkedési zavarok több mint 80%-a vezethető vissza ide!
Tény!
Egyre jobban hiányzik az alapvető, komplex mozgáskultúra megismerése, ezáltal saját testünk fizikai-lelki tűrőképességének ismerete. Tény az is, hogy a mozgásterápia leghatékonyabb időszaka a 3-8 éves kor.
Rengeteg tanulmányt írhatnék le és idézhetnék most, hogy miért is fontos a komplex mozgások alapjainak elsajátítása minél fiatalabb korban. Én inkább a jótékony hatásait szeretném felsorolni!
A sport pozitív hatásai a gyerkőcökre:
Segít a kommunikációs készség fejlesztésében!
Növeli az empátiát és segítőkészséget!
Megtanulja testrészeit, el tudja mondani mit érez, mije fáj!
Növeli magabiztosságát!
Jobban alkalmazkodik másokhoz, idegen szituációkhoz!
Segít a csontok megerősítésében, az izmok és főleg az idegrendszer fejlesztésében!
Immunrendszere ellenállóbbá válik!
Megismeri határait: fáradtság-kimerültség!
Koncentrációkészség javulása!
Megtanulja uralni saját indulatait, érzelmeit. Kezelni tudja a stresszhelyzeteket!
+1. Helyes önkép/önbecsülés kialakulása!