Az ifjúsági bajnokság küzdelmeivel rajtol az idény

2021.09.21

Rekordszámú nevezés érkezett a korosztályba, így az MRSZ Szakmai Irodájának alapos fejtörést okozott a csapatok besorolása és a lebonyolítás. Főleg a lányok másodosztályában van tülekedés, amelybe több mint 60 csapat adta le jelentkezését.

Amint azt Szabados István, az MRSZ Utánpótlás szakmai vezetője elmondta, hogy a problémát leginkább az okozta, hogy a gyermek- és a serdülőbajnoksággal ellentétben ebben a korosztályban nincs átjárás az osztályok között, mégpedig azért, mert ahhoz több játéknapra lenne szükség. Mivel azonban túl nagy az átfedés az U17-es, az U19-es és az U21-es korosztályok csapatainak játékoskeretei között, ezért ez nem kivitelezhető.

Újdonságként viszont a fiúk első osztályában bevezették a 15 csapatos alapszakaszt, amelyben mindenki játszik mindenkivel. A végén azonban majd ugyanúgy hat csapatos döntőket rendeznek, ahogyan a másik három korosztályban is.

A szakmai vezető felhívta a figyelmet arra, hogy a mérkőzések látogatására a kormány hatályos intézkedései vonatkoznak.

hunvolley.hu