Az MRSZ közleménye a bajnokságok folytatásáról

2020.10.05

Tisztelt Sportszervezetek! A Magyar Röplabdázás minden osztályában elindultak a bajnokságok. Habár az ország több pontjáról kaptunk már jelzéseket, hogy az iskolai tornatermekből kiszorultak a csapatok vannak olyan régiók, városok, ahol továbbra is biztosítottak az edzés- és versenykörülmények. A problémák megoldása érdekében a Kézilabda és a Kosárlabda Szövetséggel együtt korábban levelet küldtünk Dr. Kásler Miklós miniszter úr felé, de az azóta változott szabályozás miatt újabb levél megírására készülünk.

A Magyar Röplabda Szövetség elnökségének szándéka, hogy a bajnokságok folytatódjanak, amíg erre lehetőség van. A mellékelt dokumentumok tartalmazzák a Versenykiírásokban foganatosított módosításokat, illetve a vírusfertőzés miatti esetleges halasztások ügyintézésének előírásait, melyeket már a mostani hétvégén is kérünk betartani!

Az Elnökség szándéka a sportolási körülmények lehetőség szerinti fenntartása, így továbbra is eltekint a szankcióktól az alábbi esetekben:

- ki nem állás a vírushelyzettel kapcsolatba hozható esetekben

- rendezési kötelezettség elmulasztása (az egyes mérkőzések lebonyolításához előírt rendezési feltételeket a Versenybizottság egyedi esetekben megváltoztathatja)

- létszám követelmények teljesítésének hiánya (pontosítás a protokollban a minimum létszámra vonatkozóan)

- edző hiánya vírushelyzettel kapcsolatba hozható esetekben.

Kérjük a sportszervezeteket, hogy bármilyen hátráltató tényező miatt nem tudnak részt venni egy tornán/mérkőzésen, vagy esetleg nem tudják megrendezni a tornát AZONNAL jelezzék a következő email címek MINDEGYIKÉRE: versenybizottsag@hunvolley.hu, koltai.csanad@hunvolley.hu, szabadosistvan@hunvolley.hu a COVID esetekre létrehozott e-mail elérhetőség: covid19@hunvolley.hu

A gyors kommunikációval és sportszerű együttműködéssel elkerülhetjük a felesleges kellemetlenségeket!

Sok sikert és kitartást kívánunk! Hajrá Magyar Röplabdázás!

Magyar Röplabda Szövetség

hunvolley.hu