Az MRSZ közleménye az új kormányrendelet kapcsán

2020.11.16

A Magyar Röplabda Szövetség 2020. november 11-től - a COVID-19 koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében - felnőtt és utánpótlás bajnokságaiban, illetve az általa szervezett egyéb sportrendezvényein további intézkedésig a következőkről tájékoztatja tagszervezeteit és a hírközlő szerveket a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet alapján.

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a 2020. november 10-én megjelent 484/2020. (XI.10.) számú Kormányrendelettel összhangban terem-, strand- és ülőröplabda szakágára, azok hivatásos és amatőr, felnőtt és utánpótlás korosztályaira vonatkozóan a versenyek és az azokra felkészítő edzések tekintetében a Kormányrendeletben megfogalmazottak szerint egyelőre nem vezet be korlátozó intézkedéseket.

A sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak és a Kormányrendelet alapján a számukra tartott edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából, edzés vagy sportrendezvény helyszínére közlekedés céljából, edzés vagy sportrendezvény helyszínéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából este 8 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás.

A Kormányrendelet által előírt, a kijárási tilalom alóli mentességet igazoló kötelező okirat a versenyeken közreműködő hivatalos személyekre és a versenyszerűen sportolókra vonatkozóan az MRSZ Back Office rendszerből előállíthatóak, illetve a sportolók versenyzési engedélye kinyomtatható a sportszervezetek felületéről a 11-es program DIGITÁLIS ÜGYINTÉZÉS / Információ / COVID IGAZOLÁSOK / Versenyengedéllyel rendelkező játékosoknak menüpontból.

A továbbiakban, tekintettel a járványhelyzet fokozódására és a várható egészségügyi hátráltató tényezőkre, valamint a versenyeztetés és az edzések megtartására használt létesítmények használatára vonatkozó akadályokra, az elnökség a legoptimálisabb döntés érdekében 2020.11.16-ig felméri a tagszervezetek jelenlegi állapotát és a kapott válaszok összesítése alapján hozza meg további intézkedéseit.

A versenyek az előírásoknak megfelelően kötelező jelleggel zárt kapus rendszerben kerülhetnek megrendezésre, azokon néző nem vehet részt. Ezekre a mérkőzésekre az MRSZ zárt kapus mérkőzésekre vonatkozó szabályzatai alkalmazandók. A sporteseményekkel kapcsolatos részletszabályok tekintetében alkalmazott módosításokról, a meghozott elnökségi határozatokról a tagszervezetek tájékoztatást kapnak a későbbiekben.

Vigyázzunk egymásra!

hunvolley.hu