Budapesten rendezik a Nemzetek Kupája selejtezőjét
A Budapest Beach Arénában, a Pénzügyőr Kőér utcai pályáján rendezik majd június 10-11-én az olimpiai selejtezőnek számító strandröplabda Nemzetek Kupájának selejtezőjét a nőknél és a férfiaknál is. Utóbbiaknál éppen emiatt történt egy kis változás is a csoportbeosztást illetően.
A férfiaknál Hajós Artúrék első körben az A-csoportba lettek besorolva, ahol az MRSZ mellett a norvég szövetség is vállalta volna a rendezést. Hogy emiatt ne legyen ütközés – annyira nem dúskáltak a jelentkezők között – ezért a mieinket átsorolták a G-csoportba, Franciaország, Csehország, Portugália és Észak-Írország társaságába. Így Budapest az egyik olyan helyszín, ahol egy férfi és egy női csoport is megküzdhet majd egymással. Ilyen duplázó a magyar szövetségen kívül még a norvég, az izraeli és a görög, míg Finnország, Spanyolország és Svájc csak a férfiaknál, Szlovákia, Észak-Írország és Skócia pedig csak a nőknél lesz házigazda.
Az már korábban is ismert volt, hogy a nőknél Olaszországgal, Ausztriával, Angliával és Horvátországgal vagyunk egy csoportban, az olimpiai selejtezőnek számító Nemzetek Kupájában. A csoportokból az első helyezett jut tovább a jövő évi szuperdöntőbe.
A két napos versenyt a Budapest Beach Arénában, a Pénzügyőr Kőér utcai strandröplabda-létesítményében rendezik, mégpedig június 10-11-én, amikor 10-én párhuzamosan teremválogatottjaink Európa Liga-mérkőzéseken is szerepelnek: a nők Franciaország, a férfiak Ausztria ellen lépnek pályára, azaz elég eseménydús hétvége vár majd akkor ránk.
hunvolley.hu