Covid-protokoll változása

2022.03.10

Tekintettel arra, hogy a 77/2022. (III.4.) Kormányrendelet a védettségi igazolványok járványügyi enyhítést fogalmazott meg, mely a maszkhasználati kötelezettség elengedése mellett a védettségi igazolványokhoz kötődő korlátozásokat is eltörölte, így szükségessé vált az e tárgyban elfogadott korábbi határozatok részbeni hatályon kívül helyezése.

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége az alábbi határozatot hozta:

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a Covid protokollról szóló 271/2021.10.13. számú határozatát, valamint a COVID-19 járványhelyzethez kapcsolódó védettségi ellenőrzés végrehajtási szabályairól szóló szabályzat elfogadásáról szóló 277/2021.10.27. számú határozatát hatályon kívül helyezi.

Tekintettel arra, hogy a járványügyi veszélyhelyzet továbbra is fennáll, az U21, U19, U17, U15, valamint az U13, U12-es és U10-es korosztályokból történő visszalépések, ki nem állások, vagy töredékes létszámú kiállások kapcsán érvényben marad azon rendelkezés visszavonásig, de legkésőbb a kormány Covid-19-cel kapcsolatos korlátozásainak eltörléséig, hogy az MRSZ versenyigazgatója a versenykiírásban meghatározott büntetést indokolt esetben korlátlanul enyhítheti, illetve mellőzheti.

A határozattal együttesen a 2. számú kommunikációban jelzett 5 labdás rendszer ideiglenes megváltoztatása, valamint a Segédszemélyzet (labdaszedők és gyorstörlők) létszámának ideiglenes megváltoztatása is visszavonásra kerül, a továbbiakban a Versenykiírások alapján szükséges eljárni!