Évértékelés és célkitűzések
"2024. december 21-én, szombati családi évzáró röplabda nappal zártuk a 2024-es évet. Köszönjük, hogy 11 csapattal velünk búcsúztattátok az óévet!

Célkitűzésünk a 2024/2025 idény ezen versenyszakaszára, hogy minden csapatunk megtartsa helyét a nevezett osztályaiban, továbbá hogy az újonnan érkezők is megtalálják helyüket nálunk és a röplabdapályán.
U13/A1 csapatunknak sikerült terveinket felülmúlni az I. osztályba való felkerülésért játszott osztályozóval. A felkerülés ugyan meghiúsult, de ezek után is szeretnénk a II. osztályban a legelőkelőbb helyezését elérni. A csapat edzője: Bánhidi Viktória.
U10-U11 csapataink a vártnál kisebb létszámmal zárták az évet. Ezt nagyban befolyásolta a Leányfalui Tornaterem szeptemberi bezárása. Mindezek ellenére 1-1 csapattal képviseltetjük magunkat az országos bajnokságban és házibajnokságainkkal, új edzéslehetőségekkel igyekszünk építeni manócskáinkat. A csapatok edzője: Nagy Gabriella.
U12 csapatunk kiemelt I. osztályban versenyez és alapozza meg tudását. Az alapszakaszban a középmezőnyben, 6. helyen áll a csapat. A csapat edzője: Nagy Gabriella.
U15 korosztályban U15/A1 csapatunk II. osztályban (edző: Balázs Böbe), U15/A2 csapatunk III. osztályban (edző: Batári Csaba) indult országos bajnokságban, U15/A3 csapatunk (edző: Dénesi Brigitta) pedig az újonnan érkezőket fogadja.
U17 korosztályban U17/A1 csapatunk II. osztályban (edző: Balázs Böbe), U17/A2 csapatunk III. osztályban (edző: Kása Enikő), U17 fiú csapatunk pedig II. osztályban (edző: Batári Csaba) versenyez.
U20 korosztályban leány és fiú csapatunk is a II. osztályban versenyez. Edzők: Balázs Böbe és Batári Zsombor.
Minden jót kívánok a következő esztendőben!
Balázs Böbe
DKLSN