Hétvégi beszámoló U17/C csapatunk programjáról

2023.03.24

Vasárnap 2 meccset is játszottunk Budapesten.

A MAFC ellen többféle variációban is pályára álltak a lányok. Az ellenfél nem képviselt nagy támadóerőt, így sok potyalabdábol tudtuk gyakorolni az alapjátékot, és a visszatámadásokat. Lehetőséget kapott Juhász Petra és Ormándlaki Aisa is, hogy bizonyítsanak a pályán, mezőnyben sokat fejlődtek a lányok az elmúlt időszakban, a támadásokon van még mit csiszolni, de szépen haladunk előre.

Dunakanyar-Mafc 3:0

A TF ellen már egy hasonló erősségű csapat ellen kellett felvennünk a tempót. Sajnos az első meccs után sem tudtunk a nyitásfogadásba belelendülni, ami rendkívül megnehezítette a támadásunkat. Rengeteg ki nem kényszerített hibánk volt, sok figyelmetlenség, és a kommunikáció teljes hiánya is eluralkodott néha a pályán, amitől teljesen szétesett a csapatjáték. Megemlíteném Pál Dórit, aki önmagához képest remekül játszott, és a legnagyobb labdamenetekben is össze-vissza törte magát, nem ismerve az elveszett labda fogalmát.

Az 5.szettben érkezett meg a pályára a csapatszellem. Az első 5 szettes mérkőzésükön a csajok rájöttek, hogy a végjátékban már nincs helye a hibázásnak és a lazázásnak. 7.emberként ott volt mellettük a lelkesedés, az öröm, az akarás, az egymásért küzdés, ahogy a pályán-úgy a cserepadon is. Öröm volt nézni, ahogy 14:14-ről 15:14-re, majd egy tökéletesen időzített Réka-féle satu blokk után 16:14-re módosult az eredmény, és a csajok egyszerre törtek ki öröm-mámorban a pálya közepén.

Dunakanyar-TF 3:2

Köszönjük szépen annak a néhány lelkes szülőnek, akik végignézték és támogatták a csapatot ezen a 2 órás érzelmi hullámvasúton ezen a csodás napfényes tavaszi vasárnapon.