U14/A csapatunk edzőmérkőzést játszott

2026.10.08

Csütörtökön edzőmérkőzést játszottunk Leányfalun az UTE I. osztályban játszó csapatával. Az első szett szorosan alakult annak ellenére, hogy megint sok saját hibával játszottunk. A nyitás-nyitásfogadásunkon van még mit csiszolgatni. A második szettben sikerült kiegyenlítenünk. A harmadikban is nyerni tudtunk, bár a szett végén volt egy hosszabb megtorpanásunk, ahol az ellenfelünk 5 pontot szerzett zsinórban, míg mi újra magunkra találtunk és be tudtuk fejezni a játszmát. A negyedik szettet elveszítettük, itt újoncaink léptek pályára, időnként még nem találták a helyüket a pályán, de voltak szép megoldások, jó nyitások, nyitásfogadások.

Összességében gyakorlásnak nagyon hasznos volt ez a mérkőzés, továbbá osztálybeli különbség is van a két csapat között, ebből a szempontból pedig mindenképpen szépen helyt állt a csapat. Gratulálunk mindenkinek és köszönjük az UTE csapatának, hogy elfogadták a meghívásunkat!

U14-es edzőmérkőzés UTE - DKLSN/A 2:2 (-23, 16, 22, -17)

DKLSN/A: Cserny Réka, Deli Lia, Kalmár Liza, Kisházi Lilla, Krakkó Stefi, Molnár Franci, Patocskai Lilla, Sebestyén Kamcsi, Szabó Lili, Tóth Anna, Varga Lilla


Share