Április 5. és 10. között Békéscsabán edzőtáborozott az U15-ös leányválogatott, ahol a szakmai stáb több fontos célt is kitűzött a közös munka során. A téli időszak kihagyása után, öt hónap elteltével találkozott újra a csapat, ezúttal egy szűkebb, 16 fős kerettel. A program elején állapotfelmérések zajlottak, majd ezt követően a kijelölt...
HÍREINK
Heti program: 2026.04.13-04.19
Hétfőn és csütörtökön felnőtt férfi bajnokságot rendeznek Budapesten, szombaton U17 fiú, U13/A leány és U11 leány korosztályokban Ob-forduló lesz a program, míg vasárnap az U17/A leányok szintén országos bajnokságon lépnek pályára. Részletek az alábbi összesítésben:
U13: Dupla győzelem!
Március 29-én Győrben volt OMB-fordulónk, ahol az U13/A csapatnak megint sikerült mindkét mérkőzését megnyerni. A VESC/kék ellen kifejezetten jó és fordulatos játékot produkáltak a lányok. Gratulálunk a csapatnak! Eredmények:
Nemzetközi sporttudományi elismerés
Az MRSZ Pathway 2036 fejlesztési programjához kapcsolódó sporttudományi kutatás absztraktját elfogadták a European College of Sport Science 31. éves kongresszusára. A világ egyik legrangosabb sporttudományi eseményén való részvétel komoly szakmai visszaigazolás, amely bizonyítja, hogy a magyar röplabda nemcsak a pályán, hanem a tudomány területén...
Heti program: 2026.04.06-04.12
Tavaszi szünet van, de az ünnepek leteltével edzéseink is tovább folytatódnak. Pénteken bajnoki mérkőzésünk lesz Budapesten, szombaton és vasárnap pedig az országos megmérettetés keretében lépünk pályára több helyszínen. Részletek az alábbi táblázatban:
Kellemes húsvéti ünnepet!
A hosszú hétvégére jó pihenést, feltöltődést, készülődést, sok locsolót és tojást kívánunk. Kellemes húsvéti ünnepet mindenkinek! Jövő héten találkozunk!
Fuss neki!
Ez a könyv abban segít, hogy egészséges legyél, jól érezd magad a bőrödben, és ki tudd hozni magadból a legtöbbet. Hogyan legyen önbizalmad? Hogyan aludj jól? Hogyan táplálkozz helyesen? Hogyan figyelj az okostelefonod használatára? A következő oldalakon többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ nagyon okos és emellett más értelemben is...
Heti program: 2026.03.30-04.05
Ezen a héten rövidített programot tartunk, majd következik a húsvéti hosszú hétvége. Kedden U17/B és U20/B korosztályaink számára fotózást tartunk, szerdán bajnoki mérkőzést játszunk Budapesten, csütörtökön pedig befejeződnek a heti edzések. Részletek az alábbi táblázatban:
Fénybe borul a pálya!
A LED's Run hangulatát a Magyar Röplabda Szövetség is fokozza, hiszen egy igazán látványos, világító pályával várják az arra járókat. Akár futsz, akár csak szurkolsz vagy kísérsz valakit, érdemes egy pillanatra megállni és kipróbálni! Találkozzunk a fények között!
Május 11–16. között részese lehetsz egy szuper hangulatú eseménynek, segítheted a lebonyolítást, és testközelből élheted át a verseny izgalmait. Ne maradj le – csatlakozz a csapathoz!
Sportorvosi vizsgálat következik
Csütörtökön sportorvosi vizsgálat a program! A lenti táblázatban minden olyan információ (névsor, szükséges dokumentumok, helyszín, pontos időpont, stb.) megtalálható, melyet az esemény előtt fontos tanulmányozni! (U13/B névsorból kimaradtak a lányok, a 17:30-18:00 óra közötti időszakban rájuk is számítunk: HAJNIS HANNA LÍVIA, MAROSI HANNA,...
Heti program: 2026.03.23-03.29
Hétfőn férfi bajnoki mérkőzéssel indítjuk a hetet Budapesten, ezt követően csütörtökön sportorvosi vizsgálaton veszünk részt, hétvégén pedig folytatódnak a tétmérkőzések: szombaton U20/B és U20/C korosztályban Ob-fordulók következnek Diósdon, pályára lépünk az U15-17-es Pilis-DKLSN Kupán, vasárnap pedig U13/A és U13/B csapatainkra várnak bajnoki...









