HÍREINK

Az U17'A' I. osztályú leány csapatunk is megkezdte felkészülését a szezonra 2023.10.14-én szombaton Balatonfüreden a Szent Benedek Röplabda Akadémia által szervezett felkészülési tornán. 4 csapat vett részt rajta, a torna első mérkőzését mi kezdtük a Szent Benedekkel. Összesen 3 szettet játszottunk le, amelyeken 2-1-es arányban vereséget...

Szombat délután U12-es tornán vettünk részt Dunakeszin. Ez idei első szereplésünk. Volt aki most lépett pályára először és a csapat összeállítás is új. A lányok bár az elején bátortalanul, majd egyre jobban vették az akadályokat. A nyitások még néha akadoztak és a fogadásunkon is sokat kell dolgozni. A hangulat jó volt és a lányok a nap végére...

U15A csapatunk szombaton Szolnokon vett részt az első nagypályás megmérettetésen.Egyelőre a cél az új rendszer begyakorlása, és ennek elsajátítása volt. Az ellenfeleink jóval nagyobb erőt képviseltek, ezért a győzelem még várat magára. Ettől függetlenül a második meccsen már voltak szép labdamenetek, és egy-két erősebb támadással is megleptük az...

Véget ért az első hét a napközis röpitáborunkban! Nagyon nagy volt a meleg, de azért mi kitartóan edzettünk, és remekül éreztük magunkat a strandon is! - Bánhidi Viktória

Ma 3 párosnak, és egy 4-es csapatnak szurkolhatunk a Dunakanyar családból:
- Pircsi és Kincső a Szentendrei Refit képviselik
- Réka és Dóri a Ferences Gimit-Zille és Pintyő a Leányfalusi Móric sulit
-a 4fős csapatunk : Zille, Pintyő, Aisa és Lili a Leányfalusi Móric sulit szintén.
Hajrá lányok! Hajrá Dunakanyar! -
Kása Enikő beszámnolója

Befejeződött számunkra a Strandröplabda Diákolimpia mára: A-kategóriában 37 páros indult a mai napon, B kategóriában 24 csapat küzdött a homokon. Eredményeink:
Réka/Dóri Ferences Gimi- 25.
helyPircsi/Kincső Református Gimi 17.hely
Pintyő/Zille Móric Lányfalu 9.hely
Csapat: Pintyő/Zille/Aisa/Lili 9.hely
Gratulálok mindenkinek, ahhoz képest, hogy először...